Hirös Földmérő Kft.

Székhely:
6000
Kecskemét
Klapka
utca
10b. fsz.12.
Mobil: 
+36703600158

FÖLDMÉRÉS
A földmérés nem új keletű dolog, már az ókorban is alkalmazták ezt az eljárást. A nagy volumenű építkezések, az öntözőrendszerek kialakítása, a piramisok építésének heroikus munkái nem valósulhattak volna meg a földmérés nélkül.

A földmérés, vagyis a geodézia, nem más, mint a helymeghatározás tudománya, ami a felszín és a felszínen lévő természetes és mesterséges tereprészletek helyének és méretének meghatározásával foglalkozik, valamint megjelöli, azaz kitűzi az adott terveken szereplő létesítmények irányadó, úgynevezett jellemző pontjait. A szakma különbséget tesz a gyakorlati geodézia és a földmérés között. Az előbbi inkább ipari tevékenység, míg az utóbbi kataszterhez, ingatlan-nyilvántartáshoz kapcsolódó tevékenység.

A földmérés főbb tevékenyégi körei:

Helymeghatározás: a felmérendő pontok pontos és egyértelmű meghatározása
Abszolút helymeghatározás: földrajzi koordináták használata a helymeghatározáshoz
Szögmérés
Távolságmérés
Hosszmérés
Szintmérés
Területszámítás
A technika fejlődésével persze a földmérés is lépést tartott, ma már csúcstechnológiai eszközök állnak a geodéták rendelkezésére, de persze az alapelv ugyanaz maradt: pontosan kijelölni az adott terület sarokpontjait és ennek mentén elvégezni a számításokat. A földmérési feladatok elvégzése annyira szakspecifikus, hogy hozzáértő segítséget kíván. Cégünk a legmodernebb berendezésekkel és magas fokú szakirányú tudással rendelkezik, több éves tapasztalattal a háta mögött, számtalan referenciával és sok megelégedett ügyféllel, hiszen számunkra az a legfontosabb, hogy megrendelőink minden kérését teljesíteni tudjuk, és teljes megelégedettséggel váljunk el az adott feladat elvégzése után.

KATASZTERI MUNKÁK

A kataszteri munkák gyűjtőfogalma alá tartoznak a nem ipari mérető. elsősorban „lakossági” földmérési feladatok elvégzése. Ezek nélkülözhetetlenek, különböző épületek, házak, társasházak építéséhez és kivitelezéséhez, hiszen törvényi szabályozás vonatkozik rájuk. Tehát a kataszteri munkák alapja szintén a mérés és a pontosság.

A kataszteri munkák sorába tartoznak a következő feladatkörök:

Kitűzési vázrajz készítés
Telekmegosztási vázrajz készítés
Szolgalmi jog bejegyzéséhez szolgáló vázrajz készítés
Épületbontási vázrajz készítés
Telekösszevonási vázrajz készítés
Épületfeltüntetési vázrajz készítés
Kisajátítási eljárásokhoz szükséges vázrajz készítése
Ezek a feladatok is a geodézia részét képezik, annak alágai. Nem ipari jellegű kisebb építkezések megkezdéséhez nélkülözhetetlen feladatok, hiszen a pontosság mindennek az alapja, ha építkezésről beszélünk. A kívánt épület helyét pontosan meg kell határozni, sőt mi több már az építési telek határait is érdemes lepontosítani, a későbbi telekviták elkerülése végett. A telekmegosztás is létező fogalom, ennek pontos kijelöléséhez elengedhetetlen a geodéták mérései, számításai. A tévedés lehetősége gyakorlatilag kizárt, hiszen az adott mérőpontok melletti mérés és számítás pontosságát korszerű műszerek és profi szakemberek segítik. Az épületbontáshoz is szükséges a megfelelő vázrajz elkészítése, mely szintén nagyon nagy pontosságot igényel. A kisajátítás egy speciális folyamat, melynek során egyáltalán nem mindegy, hogy a kisajátítandó terület mekkora, hol húzódnak a pontos határai. Ennek felméréséhez is pontos adatok szükségesek. Cégünk vállalja ezeknek a feladatoknak az elvégzését az előírások legpontosabb betartásával a lehető legnagyobb precizitással és gördülékenységgel.

MÉRNÖKGEODÉZIAI MUNKÁK